Kedves Elektronikus Zene kedvelő Barátok!

Szeretnénk a segítségeteket kérni az első magyar digitális zenekultúra témájú, tudományos igényű kötet kiadásában. A könyv borítóját, bevezetését és a konkrét tematikát a mellékletben megtaláljátok. Bízunk benne, hogy felkelti majd az érdeklődéseteket.

A Médium, Hang, Esztétika Zeneiség a Mediális Technológiák korában címet viselő kötet szerkesztője Batta Barnabás médiakutató, esztéta, a PTE BTK kommunikáció doktori programjának hallgatója, a Szegedi Médiatudományi- és Kommunikációs tanszék oktatója. Kiemelt érdeklődési területe a technikai változások és elsősorban a digitalizáció kulturális, társadalmi hatásai. Gyakorló esztétaként több kritikát, riportot, elemzést, esszét írt különböző médiafelületekre.

Hogy miben is szeretnénk a segítségeteket kérni? A kötet egyik szerzője még hetekkel ezelőtt azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy ismerünk-e olyan céget, alapítványt, egyéb intézményt, amely hajlandó lenne anyagilag hozzájárulni a könyv kiadásához, elsősorban a horribilis szerzői jogdíjak kifizetéséhez (amit az idegen nyelvű szövegek fordításáért fizetni kell). Mindezt természetesen hivatalos keretek között, támogatói szerződés aláírásával képzelte el. Akkor még úgy tűnt, hogy nehezen ugyan, de sikerül fix szponzorok segítségével előteremteni a publikáláshoz szükséges anyagiakat. Mára azonban kiderült, hogy a remélt intézményi támogatók mégsem járulnak hozzá az anyag kiadásához (“válság”) így más forrásból kell megszerezni a szükséges pénzt, amelynek összegyűjtéséhez már csak három hét áll rendelkezésre, mivel ilyen szoros határidőt szabott a kiadó, különben a korábban pályázaton nyert kisebb összeget is vissza kell fizetni az NKA-nak.

Nagyon fontosnak- és hiánypótlónak tartjuk, hogy egy ilyen könyv végre megjelenjen hazánkban, ezért is vállaltuk, hogy a magunk módján megpróbálunk az ügy mellé állni. Azon túl, hogy személyesen hozzájárulunk a könyv kiadásának költségeihez, vállaltuk, hogy megkeresünk Titeket, és megpróbálunk közületek is támogatókat toborozni. Fontos még jeleznünk Nektek, hogy megadott befolyó összeg felett (4000 Forint) a kiadó biztosított minket, hogy a leendő támogató automatikusan jogosult lesz egy példányra a nyomtatásba kerülő munkából, ennél kisebb támogatás esetén pedig kötetvásárláskor 50 százalék kedvezményhez jut.

Amennyiben úgy érzed, hogy számodra is fontos a könyv megjelenése, kérlek, utald át felajánlásodat az alábbi bankszámlára (Unicredit Bank: 10918001-00000493-52480003; összeg címzettje, számlatulajdonos: Béres Tamás, közlemény rovatba:”kötet”), amelyen a személyes támogatásokat gyűjtjük. Amennyiben pedig a látókörödben van olyan cég, alapítvány vagy egyéb más intézmény, amelynek profiljába beleillene az adott ügy felkarolása (adóalapcsökkentés és reklámfelület szerzése mellett), kérlek, jelezd felénk! Ebben az esetben ugyanis a szerkesztő a megfelelő szerződésekkel együtt felveszi az adott intézménnyel a kapcsolatot. Minden apró segítség sokat jelent, így bízom abban, hogy a “szakma” képviselőinek közös összefogásával megvalósul a könyv kiadása. Felajánlásodat és segítségedet köszönjük a szerzők és a szerkesztő nevében is!

U.I. – Előzetesen is elnézést kérünk azoktól, akik esetleg “nem elektronikus zene kedvelők” mégis a támogatásukat kérjük , illetve azon személyek megértésére is számítunk, akik esetleg más forrásból kapják meg levelünket.

Üdvözlettel:

Béres Tamás (Wuki) – Minimal Alkotótábor alapító, SRS csoport
Bolváry Zoltán (Haka) – Tilos rádió, Delicatessen csoport

Támogatásukról biztosítottak még:

Kántor István (Isu) – Akt records, Lick the Click!, minimalmusic.hu
Maróy Ákos – (Darkeye) – Nextlab csoport
Bangha Zsolt – (Mercenary) – Narg Entertainment csoport
Forray Krisztián – (Popbitch) – Kollektiva csoport
Nun András – Ultrahang Fesztivál- és Egyesület
Kömlődi Ferenc – ‘cyberatya”, A “Mennyek Kapui – az elektronikus zene évtizede” című könyv társzerzője, a Freee magazin állandó munkatársa
Czene Dániel (Maks) – Optimal csoport
Borsos Gábor (Kontrast) – Optimal csoport
Kellner Balázs (Zefyr) – Optimal csoport
Varga Álmos (Kerub) – Fluidworkshop vizuál csoport
Lednitzky Szilvia (Missie) – Lick the Click!, promoter és szakíró
Rónai András – Quart, zenei szakíró
Tölgyes László András
(Dismay) – Tilos rádió, Lautrec zenekar, zenei szakíró
Sőrés Zsolt (DJ Ahad) – Magyar Műhely, No wave, Relatív (Át)Hallások Kortárs Zenei Találkozó
Reketye Zoltán (Midlow) – (hajdani) Nowsound csoport, Jailhouse
Leányvári József
(Marvin) – Radiocafe, Hypnosis csoport
Wallner Tibor
(Tb Gon) – (hajdani) Trance/Wave Records
Sinkó Zoltán
(Sinko) – NVC csoport
Hargitai András
(Banyek) – Bitlab Records, Soutien Gorge
Bari Máriusz
(Damage) – LD50.hu
Vranik Krisztián
(Krizso) – Realistic Crew
Kalotás Csaba
(Chabz)– Realistic Crew
Valdinger Gábor
(Valdi) – Bladerunnaz csoport, Impulsecreator
Király István
(LAKing) – D250 Laboratories csoport
Deme Dávid (Chrom) – ikz.hu, Lick the Click!, minimalmusic.hu
Fenyvesi Dávid (Crimson) – ikz.hu, Lick the Click!
Vida Gábor
( Vida G.) – AllNightBreaks csoport, Cinetrip, Tilos Rádió
Kiss Péter
(Pedro aka Waxman) – Tilos Rádió
Mesterházy Ákos
(dj Mesterházy) – Syrup csoport
Szabó Simon
(Sim) – Weekendbass csoport
Balla Zoltán
(Ozon) – Memo Records
Vicsek Viktor
(Vicsek) – The Neon Edge, vizuál művész
Jávor Márk
(Mango aka Modul)
Deutsch Gábor (Anorganik aka Raster aka Gary Blade)

Csatolmány:

http://minimalmusic.hu/images/docs/digitalis_zene_kotet_borito.pdf
http://minimalmusic.hu/images/docs/digitalis_zene_kotet_sajto_anyag.pdf
http://minimalmusic.hu/images/docs/digitalis_zene_kotet_tematika.pdf

This entry was posted in Uncategorized and tagged , , , , , . Bookmark the permalink.

One Response to Kedves Elektronikus Zene kedvelő Barátok!

  1. Pingback: ikz.hu » Blog Archive » Podkazt 23. Batta Barnabás aka Copyed CD – Selbstreferenz

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Connect with Facebook

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>