13január

Blawan & Ron Wilson @ Wien

Praterei #25 - Pratersauna

Blawan & Ron Wilson @ Wien

Fájó szívvel vettük tudomásul, hogy kedvenc bécsi brigádunk decemberi rendezvénye (Blawannal és Ron Wilsonnal Berlinből) és Lee Burridge budapesti fellépése egy napra esik, de meghoztuk a választást, és megérte.

Tanulva novemberi hibánkból, ami miatt elmulasztottuk az ItaloJohnson-os srácokat, időben lefoglaltuk a buszjegyeket. Legnagyobb örömünkre Nermo öcsém is velünk tartott, így szombat délután háromkor hárman vágtunk neki az útnak. Utazás közben a már szokásossá vált citromos Gösserek is elfogytak, egyszerre hallgattuk az „alapozó” mixeket (Ron Wilson, Blawan, Pytzek, Mark E) és bambultuk a L'arnacoeur-t (Szívrablók, Vanessa Paradis főszereplésével) a tévében.

 

Hatra be is értünk Bécsbe, és hétkor már fenn voltunk Dietmar barátunk lakásában (Felix elhúzott Mauritius-ra süttetni a fenekét, így őt nélkülöznünk kellett). Nem sokkal utánunk befutott Ron és kedves barátnője Marta, mi pedig azonnal meg is kínáltunk mindenkit az Irsai Olivér szőlőből készült Rex pálinkánkkal, s a hangulat máris oldottabbá vált. Mivel mi is éhesek voltunk, Dietmar meginvitált minket a Blawannal közös vacsorára, ahol mindenki jóízűen befalta a wienerschnitzel adagját, elemezgettük a városok zenei kultúráját és legurítottunk néhány italt. Blawan jókedélyű és közvetlen srác (a haja már nem szőke, hanem az eredeti barna, alig ismertük meg), rengeteg lemeze és kütyüje van; ha minden összejön, akkor egy éven belül Berlinbe költözik, és kedvenc olasz/német komáimmal, az Analogue Cops-al máris egy tucat majdnemkész zenéjük van. Az este remekül meg lett alapozva.

Nem sokkal 11 után estünk be a klubba, szokásos 1-2 lézengő arc, pacsi néhány ismerőssel, irány a bárpult, sör, redbull, vodka variációk és már el is múlt éjfél. Az emberek lassan szivárogtak be, mialatt Rainer Klang művészúr pakolta a jobbnál jobb korongokat, Omar-S, Mr. V, Soundstream, Newworldaquarium stb, ügyesen építve fel a hangulatot. A végére a szokásosnál picit jobban belendült, tudva lévén, hogy Blawan nem éppen deephouse-t fog játszani. (Azóta se jut eszembe az egyik utolsó zenéjének a címe). Eközben Dominik (Kido Soon) kolléga is elkezdte a Glassroom-ban melegíteni a terepet Ron számára.

Blawan kb. kettő felé vette át a pultot a nagyteremben, már a második trekknél úgy beindult a nagyüzem, hogy csak lestünk. Rengeteg saját szám, fehér címkések és cd-k, a Ronika által már előre kikönyörgött Getting Me Down (amit szerintem amúgy is felrakott volna; itt a video, amit Nermo csinált, és egy régebbi kedvencem is felcsendült az első órában. Nem minden keverés volt a helyén, de annyira nem is volt zavaró, ahogy körbenéztem másnak sem igazán. A terem kellemesen meg volt tömve, mindenki pumpált. Mindenesetre kicsit furcsa volt ilyen technot hallani ott, bár júliusban Cosmin TRG sem kímélte túlságosan a Prater Unser vendégeit…

Picivel három után gondoltuk, itt az ideje átnézni a másik terembe, ahol már Ron játszott; éppen egy régi Danell Dixon szám szólt, amit néhány Nice ’N’ Ripe őskövület garázs követett. Bár csak néhány ember volt ott, és valamiért nem szólt úgy a cucc, ahogy kellett volna, jó volt a hangulat; bő másfél órán át nem is bírtunk elszakadni onnan. Természetesen a legújabb ItaloJohnson lemezről is felcsendült egy szám, majd jött a back2back Dominikkal, a Piano Invasion-re és a Well Done, My Son-ra hatalmas tánc, redbull redbull hátán (itt egyikünk sem volt szomjas), majd vissza a nagyterembe. Blawan utolsó darabokra tört nemistudom-hogykategorizáljambe-zenéjére sikerült előre jutni, ami után Dietmar kezdte el a levezető köröket. Rég nem játszott már ilyen kemény darabokat, picit érződött is, hogy el van szokva tőle, de ettől kezdve azért ő is ráérzett. Aztán fél 6 magasságában elfáradt a brigád, úgyhogy a Sass aftert mellőzve hazafelé vettük az irányt. A többiek elmondása szerint nem maradtunk le túl sok mindenről (Dominik is kb. a háta közepére kívánta ezt a fellépést, elég fáradt volt.)

Vasárnap délután még kis adventozás, csokispuncs és käsekrainer a Volksteathertől feljebb lévő kisutcákban (a Rathaus-os nagy adventi bisz-baszból elég volt tavaly decemberben), séta a Flextől lefelé a Dunaparton, aztán „Tree of life” és „The air I breathe” bambulás Ronékkal, majd 11 körül eldőltünk.

Hétfő reggel a fél nyolcas busz szokás szerint később indult (de most már negyed nyolcokor küldtek sms-t, hogy kb. egyóra késéssel fog indulni), kísérő csaj sehol, csak sofőr; a fűtés félútra indult csak be normálisan, úgyhogy nem volt egy leányálom; de koradélután már a jól befűtött lakásban döglöttünk. Összességében remekül éreztük magunkat, nagy kajálások, jó arcok és jó zene, mint mindig. DiszizVijenna. Köszönjük az egyik legkiválóbb házigazdának (akit ezen a hétvégén csak Télapónak hívtunk), és minden fellépőnek a hétvégét! Folytatás 2012-ben… 

Written by Klayman, Posted in beszámolók

About the Author

Klayman

Klayman

Klayman 1998-ban fertőződött meg a vírussal. A hordozó a Love Parade 98 válogatás volt; innentől kezdve az évek a különböző stílusok feltérképezésével teltek. 2004. végén volt az első fellépés egy baráti szervezés alkalmával, akkor még CD-ről. 2006. januárjában a Home Club kistermében bizonyíthatott az első FreeE Interaktív party keretein belül, mely egy évre rá a Coolban folytatódott. Ekkor már elkezdte az azóta csaknem 800 megjelenéssel büszkélkedő lemezparkja kiépítését, melyben nagyrészt klasszikus amerikai és modern house található, de emellett techno és egyéb műfajú darabok teszik színesebbé a gyűjteményt.
A 2008-as Lick the Click! vendégszereplés után felkérést kapott, hogy csatlakozzon a Freakyhouse csapatához, akikkel számos kisebb bulit szerveztek a budapesti éjszakában.
2010. őszén egy jól sikerült podcast után Steven M, a Berlint Budapesttel összekötő twoBmusic kiadó feje felvette a hivatalos DJ-k sorába. Még ez év végén White Rack-el közösen elindították Lesson Zero nevű rádióműsorukat a Tilos Rádión.
Rendszeres fellépője a július végén megrendezett Alkotótáboroknak, 2010. decemberben a bécsi Praterei szervezőcsapat rezidens-estjén volt vendég a Pratersaunában, továbbá játszott már többek között a Monoban, a Merlinben, a Cökxponban és az Artkatakombában.

Comments (0)

Leave a comment

Please login to leave a comment.